A közösségi média és a PR kapcsolata 11.

Web 3.0 a szemantikus web, mobil alkalmazások – A jövő lehetőségei a pr számára

Szeretném leszögezni, hogy a web nem mindenható. A webkettő nem megoldás mindenre és nem ad mindenre válaszokat. Ha sikeresen akarunk kampányolni, akkor fontos kiválasztani az ideális marketingmixet. Fontos látni, hogy a web szerepe szerte e világon,- így Magyarországon is-, folyamatosa nő. Egyre nagyobb teret hódít életünkben, megkönnyítve azt, szinte már életünk részévé válik. A folyamat nagyon gyorsan zajlott le, hisz a televízió számára harmincnyolc évre volt szükség, hogy elterjedjen és több, mint százötvenmillió emberhez eljusson. Az internet rohamléptekben, alig húsz év alatt jutott el a világméretű felhasználótáborhoz. Elmosta a határokat és lehetőséget teremtett azok számára, akik csatlakoznak rá, hogy majdhogynem végtelen mennyiségű információhoz jussanak. A kulcs abban rejlik, hogy miközben a világon másfél milliárd embernek van internet hozzáférése, ötmilliárdan még soha nem használták az internetworldstats.com oldal szerint. Például a világ legnagyobb közösségi hálózata nem a sokat emlegetett Facebook, hanem egy kínai szájt a Tencent az Index.hu cikke szerint.[1] Ez is azt mutatja, hogy a nyugati világ ugyan gazdaságilag fejlettebb, de a kelet növekedése az interneten, őrületes méretű potenciát rejt magában.

Az internet előretörése nem fogja a többi médiumot megsemmisíteni. A televízió megérkezésekor, sokan vizionálták, hogy a mozinak végképp leáldozott a csillaga. Mégsem így lett. Átalakulnak a fogyasztói szokások és minden megtalálja a maga helyét a társadalomban. A print médiumok már most nagy gondban vannak, példányszámaik folyamatosan csökkennek naprakészségük, pedig nem elégséges, mert az online médiából, hamarabb kapja meg az ember a híreket. A print média ennek ellenére nem fog teljesen kihalni, hanem inkább átalakul. Az offline szerkesztőségek átalakulnak, és online tartalomszolgáltatókká válnak. Minden médiumnak meg kell tanulnia a másik médium lehetőségeit használni, mert egyre több igény van online is videó tartalmakra, tehát egy Index.hu sem működhet már profi videó tartalmak nélkül, amelyeket eddig a tévé biztosított. A péeresknek meg kell tanulniuk párbeszédet folytatni a fogyasztóval és meg kell ismerniük a nagyon gyorsan változó csatornákat, eszközöket. Mai példával élve, tíz évvel ezelőtt még senki nem hallott a blogokról, ma pedig már a fiatalok több mint 50 százaléka olvassa őket.

A weben kialakul a WEB 3.0 a szemantikus web. Még meg sem született a Web 2.0 kifejezés, már létezett a Web 3.0. is. Tim Berners-Lee még 1998-ban, jóval a WEB 2.0 megjelenése előtt, fejtette ki gondolatait az internet következő változatáról, melyet 2001-ben publikált a Scientific American magazinban:„The Semantic Web is not a separate Web but an extension of the current one, in which information is given well-defined meaning, better enabling computers and people to work in cooperation.” (Berners-Lee, 2001)[2]

Tehát a szemantikus web nem egy, – a jelenlegitől különálló hálózat,- hanem annak kiterjesztése, ahol az információk jól definiált jelentéssel bírnak, az emberek és számítógépek közötti együttműködés jobbítása céljából.

A legnagyobb probléma manapság, hogy az interneten fellelhető honlapokon, cikkekben, szövegekben lévő információknak a számítógép számára nem képeznek értelmezhető anyagot. Nem programnyelven vannak írva a szövegek, hanem emberi szavakkal. Ezért egy átlagos, egyszerű program jelenleg nem képes megkülönböztetni szavakat egymástól, erre csak a nyelvi értelmező modullal rendelkező programok képesek, de ezek se teljes mértékben. Rengeteg nyelvész dolgozik jelenleg is együtt programozókkal azért, hogy a számítógépek megértsék a nyelvünket. Erre mutat a jövőnk.

A pr szakmának fel kell ismernie, hogy nem lehet már „nagyot lőni”. A médiapiac egyre jobban szegmentálódik, mindenkinek megvan a saját maga médiuma éppúgy a pékeknek, mint a menedzsereknek. Az üzeneteket, a sajtóközleményeket még jobban szegmentálni kell és a kommunikáció is személyesebbé válik, annak ellenére, hogy az újságírókkal a személyes találkozók csökkeni fognak valószínűleg. A vállaltok weboldalait fel kell készíteni, a felhasználók érdeklődésének befogadására és a kétirányú kommunikáció megvalósítására. Az internet nem fog visszafejlődni, hanem csak nőni fog. A következő generációk, már vele nőnek fel, és alapértelmezettnek érzik majd, hogy ne csak diktáljanak nekik, hanem beszéljenek is velük.

A legnehezebb feladat a webkettes alkalmazása az állami apparátusba lesz. Hiszen a mentalitás a piramis rendszerű tudásmegosztást megveti és inkább a felhőben, a közös tudatban való gondolkozást erősíti. Rengeteg fejlődés történt már az e-Govermnet létrehozásában, nézzük meg akárcsak a magyarorszag.hu-t ahol már online is beküldhetjük az adóbevallásunkat, vagy lekérhetjük életünk összes orvosi vizsgálatának kimutatását. De a folyamat még csak most kezdődik, rengeteg lehetőség van még, amelyet ki lehet használni. A kormánynak és az államnak is be kell látnia, hogy a választópolgár szót kér. Már nem akarja meghallani az üzeneteket, hanem azt várja, hogy beszélgessen vele az állam. Ez társadalmi és gazdasági paradigmaváltást is eredményez. Hiszen az internet szabadságát egyre többen akarják majd érezni a való világban is.


12. Végszó, összegzés

Az internet és a webkettes éra rengeteg változást hozott az életünkbe, a világ kitágult, majd mégis egy karnyújtásnyira került. Szinte bármikor, bármilyen információ a rendelkezésünkre áll. Erre a péeresnek is fel kell készülnie. Az őszinte kommunikáció mindennél fontosabbá válik, mert elég csak egy hiba és valamelyik blog megszellőzteti azt, ami ezután vírusként terjed a világban felhasználók ezrei felé. Az email, chat kliensek segítségével villámgyorsan tudunk kommunikálni bárkivel. Életünk egyre nagyobb részét töltjük online, és a körülöttünk lévő használati eszközök is folyamatosan fejlődnek és biztosítják a hozzáférést a világhálóhoz. A márkaépítés az üzenetek célba juttatása, már nem valósítható meg maradéktalanul a felhasználók aktivizálása nélkül. Médiummá válásuk olyan kihívásokat támaszt a pr szakma előtt, amelyek leküzdéséhez mindenképp szemléletváltásra van szükség.

Az internet megjelenése előtt a pr szakma is teljesen más volt. Az információk áramlása lassabb volt az újságírói kapcsolatok mélyebbek, több személyes találkozás és nem volt még emailes sajtóközlemény sem. Papíron, cd-n kerültek át az anyagok a péerestől az újságíróig. Az internet világában ezek a kényelmetlenségek már nem léteznek. Egyszerűsödött minden pr munka. Létrejöttek olyan eszközök a pr-ben, amelyek csak az internet segítségével létezhetnek.

A mai pr szakembernek feltétlenül szükséges használni az internet nyújtotta pr eszközöket. blogokat, fórumokat kell olvasnia, közösséget kell építenie, vállalati blogot indítani, tanulmányozni az ideális honlap felépítését vagy csak egyszerűen egy WEB 2.0-hoz illő sajtószobát kell létrehoznia. Fontos tudnia, hogy üzeneteit szegmentálnia kell, pontosan a célcsoportra szabnia, mert különben nem lesz hatékony a kommunikációja. A közösségi pr használata a párbeszédre épülő pr rengeteg lehetőséget rejt magában. A péeresnek csak a csatornát kell megtalálni, hogy miként tudja megszólítani célcsoportját. Ez a csatorna lehet egy fórum, hírmegosztó, video megosztó vagy könyvjelző megosztó oldal a lényeg abban rejlik, hogy használjuk a WEB 2.0 nyújtotta eszközöket, mert üzenetinket így tudjuk hatékonyan eljuttatni a fogyasztókhoz. Alapjaiban viszont a pr ma sem változott, bizalomépítést célzó feladatait az internet csak segíti, de alapvetően nem változtatja meg. Ahogy a fénymásoló a mobiltelefon vagy fax sem alapvetően változtatta meg a helyzetet, csupán a korábbihoz képest adtak új lehetőségeket a pr-es kezébe

.Az internet egyre tudatosabbá teszi a vásárlót is. Utána tud nézni a termékünknek, kérdezhet róla fórumokon, blogokon. Az információ bárhol „szembe jöhet” vele. Ezért fontos, hogy a péeres a kommunikációt kézben tartsa és közösségeket építsen. A WEB 2.0 eszközeit meg kell tudni fogni, személyre szabni és integrálni a pr eszköztárába. A vállalati blog, a microblogok a közösségépítés nélkül már mostanában is nehéz elérni a fiatal netgenerációt. Ha pedig a felhasználókat magunkhoz tudjuk csábítani, akkor érvényesül a „network hatás”, azaz minél többen használnak egy szolgáltatást, terméket, az annál több ember érdeklődését kelti fel. A péeres számára egyre fontosabb, hogy egy a márka mellé egy arcot tudjon állítani, akit a vásárlók azonosítani tudnak a termékkel, márkával. A Web 2.0-val nem egy újabb idegen szó került be a világnyelvbe, hanem egy gondolkodásmód, amely a világ részévé válik, ha a bolygónk lakosságának, nem csak 23 %-a részesül az internethasználat előnyeiből, hanem legalább 50. Nem szabad elfelejteni, hogy nem fogyasztók vannak a péeresekért, hanem a péeresek a fogyasztókért.

Kapcsolódó anyagok:

Az internet rövid története

A közösségi média és a PR kapcsolata  2

A közösségi média és a PR kapcsolata  3-4

A közösségi média és a PR kapcsolata  5

A közösségi média és a PR kapcsolata  6

A közösségi média és a PR kapcsolata  7

A közösségi média és a PR kapcsolata  8-9

A közösségi média és a PR kapcsolata  10

A közösségi média és a PR kapcsolata  11


[1] Kínai a világ legnagyobb közösségi oldala (2009) Elérhető az interneten: http://index.hu/tech/blog/2009/03/23/kinai_a_vilag_legnagyobb_kozossegi_oldala/ (utoljára ellenőrizve: 2009.04.04)

[2] Berners-Lee, T. (2001) The Semantic Web. Scientific American Magazine. Elérhető az interneten: http://www.sciam.com/article.cfm?id=the-semantic-web&print=true (utoljára ellenőrizve: 2009. 04.04)

4 hozzászólás »

  1. [...] A közösségi média és a PR kapcsolata  11 [1] Nyárádi Gáborné, Szeles Péter – Public Relations 1., Perfect kiadó, 117.oldal [...]

  2. Kedves Üres lap!
    Bocccsss, de valójában nem is igazán tudom, hogy kinek szól a levelem. Csak feltételezem, hogy levelem kaczur[pont]tibor[kukac]gmail[pont]com – nak szól, illetve a laphoz kapcsolódóan @t3ch és @PR_Hub-nak, valamint Sünikének Londonban. A fura ebben csak az, hogy nekem kötelező kitölteni a nevemet ahhoz, hogy ezt a hozzászólást elküldjem, a lap tulajdonosának és a kapcsolódó twitterezőknek nem. Nos, ez nem a public relations etikai szabályai szerinti megoldás, de sebaj.
    A hozzászólásomat nemcsak a közösségi média és a PR kapcsolata c. bejegyzéshez szeretném megtenni, hanem egy kicsit általánosabban is.
    Sajnos a lapon találtam néhány téves gondolatot, illetve nem igazán korszerű nézetet a public relations megítélését illetően.

    Tisztázzuk először is, hogy mi is az a public relations:
    Elsőként szögezzük le, hogy a lapon és a kapcsolódó twittereken legtöbbször hibás helyesírással szerepel a public relations, mint kifejezés.
    A magyar helyesírás szabályai (MTA vonatkozó állásfoglalása) szerint a kifejezést soha nem írjuk nagybetűvel, és nem rövidítjük. Ez alól csak az a kivétel, ha szóösszetételben használjuk. Például pr-tevékenység, pr-szemlélet, pr-munkatárs. Nagybetűt csak akkor használunk, ha az a mondat első betűje.
    Nos, ennyit a helyesírásról.
    Ami viszont a meghatározást illeti:
    A világban több mint négyezer pr-definició ismert. Ebből Magyarországon két meghatározás terjedt el, mint elfogadott.
    Az egyik az Magyar Public Relations Szövetség által ajánlott, a másik az Európában általánosan használt, a CERP, az Európai Public Relations Konföderáció által általánosan ajánlott meghatározás. (Ezt használják az EU országaiban!)

    Az MPRSZ által javasolt definíció:
    A public relations az a tudományterület, amely a hírnevet gondozza. A hírnév (reputation) – összetett fogalom (elfogadottság, elismertség, megbecsülés) – annak az eredménye, amit teszel, amit mondasz, és amit mások mondanak rólad.
    A public relations tevékenység tervszerű és tartós erőfeszítés azért, hogy egy szervezet és környezete között a vélemény és a viselkedés befolyásolásával kölcsönös megértést, jóakaratot (goodwill) és támogatást építsen és tartson fenn.

    A CERP által ajánlott meghatározás:
    A public relations a kommunikáció tudatos szervezése. A public relations menedzsmenti, irányítási tevékenység. A public relations célja elérni az egyének, a szervezetek és környezetük közötti kölcsönös megértést és létrehozni a kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat, a kétirányú kommunikáció útján.

    A hunt3ch.wordpress.com lapon néhány helyen, a külső-pr vonatkozásában a marketing, a reklám, illetve a public relations fogalmának keveredését találtam, valamint hiányzik a belső-pr vonatkozásában a kapcsolódó humán erőforrás, de a legnagyobb gond, hogy nem esik szó a vonatkozó epr kifejezésről és annak magyarázatáról.

    Javaslom a lap tulajdonosának, hogy essen szó ezekről a fogalmakról is. Ehhez ajánlom szakirodalomként az MPRSZ és a CERP vonatkozó ajánlásait, amelyek itt találhatók:
    http://www.fibraco.hu/utmutato.htm, http://www.fibraco.hu/eprrec.htm
    Továbbá ajánlom a CCO Magazin Oktatási oldalát: http://www.cco.hu/eduh.htm
    Valamint az epr témájában egy korábbi vonatkozó előadásom anyagát: http://www.slideshare.net/tombarat/j-fogalom-a-public-relations-terletn-az-epr és a hozzá tartozó cikket: http://www.fibraco.hu/epr.htm
    Mindezt azért teszem, mert főiskolai tanárként számos esetben azzal találkozom, hogy a hallgatók olyan hivatkozásokat használnak fel a dolgozataikban, amelyek forrása az internet, de ezek szakmailag nem ellenőrzött források. Számomra úgy tűnik, hogy az idézett lapot a hallgatók szívesen fogják használni dolgozatforrásként. Ezért szeretném javasolni, hogy ellenőrzött információk kerüljenek fel a lapra.

    Üdvözlettel
    Barát Tamás
    Főiskolai tanár AVF,
    A CERP korábbi alelnöke, az MPRSZ örökös tagja

    • t3Ch Said:

      Kedves Tamás!

      A lapon igyekszem mindig megfelelően írni a PR, péer, pr szavakat. Persze előfordulhat, hogy becsúszik hiba és megszokás, ezért elnézést az olvasóktól. Mivel a blog sajátos műfaj, vagyis szubjektív és írója szabadon publikálhat ezért a témaválasztás is szabad. Igyekszem a legmesszemenőbben precízen és megalapozottan írni a saját szakterületemről. Viszont a HR-ről, mint a péer részéről nem kívántam írni, mert a területet kevéssé ismerem.

      Határterületek összemosódása előfordulhat minden szaknmában, úgy, ahogy a péerben is. A marketinget, reklámot péer és marketing oldalról is meg lehet közelíteni. A mai világban nem lehet egyértelmű vonalakat húzni úgy gondolom, de itt is igyekszem jelezni, ha határterületről van szó.

      Üdvözlettel: Kaczur Tibor az Üres Lap blog szerzője nicknéven ‘t3Ch’

      Viszont ami a webes eszközöket illeti, abban úgy gondolom nincs igaza, mert vannak olyan eszközök melyek egyszerűen nem használhatóak, az ön felsorolásában, vagy idejemúltak ebben a nagyon gyorsan változó szakmában.

      • Kedves Tibor!

        Köszönöm szépen a választ. Nagyon szívesen – személyesen is – vitatkoznék, a levelében leírt több megállapításával.

        Többek között, s elsőként, ami a public relations – a marketing és a humánerőforrás közötti összefüggéseket illeti.
        Erre vonatkozóan szíves figyelmébe ajánlom az MPRSZ Veszprémi Nyilatkozatát, illetve az MPRSZ I. sz. szakmafejlesztési útmutató ajánlását. Magam ezeknek a területeknek az egymáshoz való viszonyát e két említett ajánlásból vezetem le.
        Magam, ahhoz a nagyon konzervatív, szigorú (amerikai-angol) iskolához tartozom, amelynek képviselői E. Bernays és Prof. Sam Black. Mivel én Sam Black tanítványának és követőjének tartom magam, így természetesen a véleményem a pr-szakma pápájának véleményét követi s így eltér az Ön által képviselt, a határvonalakat nehezen meghúzó véleménytől.

        Ami a web pr-eszköztárát, abban is szívesen vitatkozom: Az e-pr tekintetében magam egyértelműen a CERP ajánlásából indulok ki. Ez az ajánlás nem idejétmúlt, sőt ezt tekintik az EU-ban a korszerű szakmai ajánlásnak.

        Talán amikor személyesen találkozunk bővebben is lesz alkalmam kifejteni eltérő véleményemet.

        Üdvözlettel

        Barát Tamás


{ RSS feed for comments on this post} · { TrackBack URI }

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.